Az első lépés az élesztő "felfuttatása" (semmi pánik, annyira nem lehet elrontani). 1,5 dl tejet meglangyosítunk, nagyon fontos, hogy ne legyen forró! Beletöltjük egy mély pohárba, vagy tálkába és két teás kanál kristálycukrot keverünk bele, majd kicsi darabokban beletördeljük az élesztőt. Letakarjuk szalvétával vagy konyharuhával (A lényeg, hogy jó melegen legyen) és megvárjuk, amíg fel nem jön a pohár szélléig. (Ha már egészen képlékeny állapotban van, az már jó) Amíg várakozunk az élesztőre egy nagy tálba mérjük ki a lisztet, két marék porcukrot, két nagy csipet sót (Igen, tudom ezek elég elvont fogalmak, de én a nagy csipetet mind az öt új összeszorításának hívom) Sajnos nem tudok dkg-ra pontos mennyiséget mondani, mert majd kóstolás alapján kell eldönteni az ízét. Szétválasztjuk a tojásokat és a lisztbe vájt mélyedésbe csak a sárgáját tesszük, a fehérjét habnak felverjük. Az olajat vagy vajat körkörösen belecsurgatjuk a lisztbe, majd a két kanál tejföl jön. Megmelegítjük a maradék tejet (Ez a langyosnál melegebb is lehet) és egy keveset csurgatunk a tejfölre, tojásra és az ujjunkkal elkeverjük. (Ez azért fontos, hogy az élesztő ne a hideg alapanyagokra kerüljön rá) Ha felfutott az élesztő akkor azt is a lisztkupacra öntjük és összedagasztjuk. (Most jön a vesszőparipám, aki megfogadja oké, aki nem az sem fog elkárhozni, de a végeredmény szerintem akkor sem ugyanaz. Igenis tessék kézzel dagasztani, mert akkor lehet jól megérezni a tészta állagát, ami a kalácsnál elengedhetetlen. Igen, nyúlos, ragadós meg minden, de a cél érdekében mindent.) Addig adjuk hozzá a maradék tejet amíg össze nem áll egy viszonylag nyúlós masszává és a legjobb, ha felfelé irányított kézmozdulatokkal dagasztjuk, míg sima nem lesz. Ekkor jön a kóstolás (Még egy sarkalatos pont: nem finom a nyers tészta, ezért nem kell belapátolni belőle sokat csak elég, ha a nyelvünk végével érintjük egy kicsit.) Elég erőteljes ízt kell érezni, amiben az édes domináljon, de a só is érződjön. A kívánt hatás érdekében adjunk még hozzá, ha nem megfelelő az ízvilág. Tételezzük, fel, hogy van olyan szerencsés nő akinek a pasija nem hepciás. Az ilyen mázlisták mazsolát is rakhatnak bele. Legvégül a felvert tojásfehérjét forgassuk bele óvatosan, kézzel.
És most egy óra pihenés következik! (Nem nekünk, a tésztának) Takarjuk le az edényt és minél melegebb helyre tegyük (Ha süt a nap akkor oda, vagy kis hőfokra állítsuk a sütőt és tegyük mellé) Amíg kel a tészta, olajozzunk ki vékonyan egy magas falú keskeny tepsit. Ha szép magasra feljött a tészta, tegyük ki egy gyúródeszkára vagy tálcára. Három egyforma gombócot csinálunk belőle és kézzel sodorjuk henger alakúra őket (Épp úgy mintha gyurmáznánk.) A három szálat tegyük egymás mellé és a felső végüknél nyomkodjuk össze őket, hogy egy pontban összeragadjanak. Most jön a várva várt pillanat: pontosan úgy, mint a hajat kezdjük összefonni a szálakat. (Nem baj, ha nem fogja megirigyelni egyik mesterfodrász sem, csak nagyjából csavarjuk össze őket, ha végképp nem megy.) Ha kész jobbról és balról jó méllyel a tészta alá nyúlunk és egy gyors mozdulattal a tepsibe emeljük. Letakarva még egy órát keljen (Hát igen, ez nem a váratlan vendégek esetére kitalált öt perces recept)





Szép nagyra meg kell itt is nőnie és mielőtt betesszük a sütőbe kenjük le a tetejét tojásfehérjével (Vagy sárgájával. Bármelyik megfelel a célnak), hogy szépen csillogjon. Kicsi hőfokon kb. 170-en sütjük egy órát, de lehet, hogy többet is, mert nagyon vastag a tészta. (Fontos, hogy jó barna legyen a teteje és az alja, tehát ne ijedjünk meg, ha a kenyérnél sokkal erősebb színt kapunk.)